Klastrompuszta – A pálos rend bölcsője

Írta: Pöltl Zoltán Forrás: www.hidlap.net

A kolostor történetét Horváth István múzeumigazgató-régész írása alapján tárjuk az olvasók elé.

Egy 1393-ban kelt oklevél leírásából arra lehet következtetni, hogy a mai klastrompusztai romok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a pálosok Szent Keresztről elnevezett ősmonostorának maradványaival azonosak. A rend történetét Gyöngyössy Gergely pálos rendfőnök 1520 táján összeállított okleveles adatgyűjtése és az 1530 körül írt „Vitae Fratrum” című dokumentum is tartalmazza.

Ezekben olvashatjuk, hogy a rendalapító Boldog Özséb, aki Esztergomban született, pappá szentelése után helyben lett kanonok. Már ekkor szoros kapcsolatot tartott fenn a közeli pilisi erdőkben a 13. század elején egyre növekvő számban élő remetékkel, akik gyakran keresték fel őt Esztergomban. A tatárjárás után 1246-ban javadalmáról lemondott és Báncsa (Váncsai) István érsek hozzájárulásával a Pilisbe vonult remetéskedni. Itt, Szántó közelében, (a szakemberek szerint a csévi szirteknél lévő Legény, Leány és Bivak barlangnál, vagyis) a „hármas barlangnál”, maga köré gyűjtötte a remetéket. 1250 táján a barlangok közelében templomot és monostort alapítottak a szent tiszteletére. A közösség a Pécs melletti patacsi monostor szerzeteseinek, a pécsi püspöktől nyert reguláját kezdte használni, s rendjüket „Szent Pál első remete rendjének” nevezte el. 1256-ban az esztergomi zsinaton Özséb, már mint a rend főnöke, provinciálisa jelent meg. Hat év múlva Rómába ment, hogy a pápától a rend megerősítését, elismerését kérje és megkapja Szent Ágoston reguláját. Végül úgy alakult, hogy 1263-ban Pál, veszprémi püspök a pápa felhatalmazása értelmében maga adott nekik regulát. Pál püspök ebben az utókorra is megmaradt iratban megemlíti a rend akkori központját, a veszprémi egyházmegye területén álló Szent Kereszt monostort nem említi. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy a Szent Kereszt monostor ekkor még nem készülhetett el, holott csupán arról van szó, hogy az, bár a veszprémi egyházmegyében volt, egyenesen az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott. Ezt igazolja az a tény is, hogy például István rendfőnököt 1290-ben az esztergomi érsek erősíti meg tisztében.

A klastrompusztai rom pálos eredetét több adat is támogatja. Ezek egyike, hogy a rend történetírói Szántó mellett, illetve Esztergom közelében állónak említik a Szent Kereszt monostort, a klastrompusztai rom pedig Szántó közelében, illetve Szántó és Esztergom között fekszik. A következő indok, hogy az építményt a remeték korábbi lakóhelye, a „hármas barlang” közelében állították fel. Itt 1968-ban a remeték nyomainak kutatása céljából kisebb ásatást végeztek Horváth Istvánék. A tágas, emberi lakás céljára alkalmas barlangokból, illetve az előterületekben lévő „hányókból” az Árpád-kori lakottságot bizonyító 12-13. századi edénytöredékek kerültek elő. Ugyancsak a klastrompusztai pálos eredetet igazolja a váci káptalan által 1393-ban kiállított oklevél, melyben azt írják, hogy az esztergomi káptalan és a Szántó melletti Szent Kereszt egyházban lakó remeték közötti birtokper azzal zárul, hogy a két fél közt vitatott erdő és szántóföld területet egy nagyjából északról dél felé meghúzott határvonallal kettéosztottak úgy, hogy annak keleti fele a pálosok csabai, a nyugati fele pedig a káptalan kesztölci birtokához tartozik. A határvonal leírása döntő bizonyítéka a klastrompusztai rom pálos eredetének. Fontos adatot szolgáltat a rom eredetére nézve az esztergomi török szandzsák 1570. évi összeírása is. Mivel a monostor 1526-ban elpusztult, ebben az időben már csak romjai állhattak. Az adóösszeíró először Kesztölc falut említi meg, majd a következőket írja: „Szent Kereszt puszta az előbbi falu mellett. Nincs a defterben. Lakatlan. Birtokolja Memi aga.” Téves tehát az a vélekedés, miszerint a Bajót melletti Péliföld-Szentkereszt lenne a monostor eredeti helye. Nem vonatkozhat a Szent Kereszt monostor elnevezés a Pilis-hegy túloldalán, az egykori cisztercita rendház romjai mellett lévő mai Pilisszentkeresztre sem, mivel a Pilis-hegy keleti oldala nem tartozott az esztergomi szandzsákhoz. Ugyancsak a tárgyalt rom pálos eredetét igazolja a kolostor és templomának jellegzetes pálos alaprajza és elhelyezkedése is. Építészeti szempontból ilyen karakterisztika, hogy az épület magányosan áll és a többiekhez hasonlóan egy völgy nyugati, vagy déli oldalán való elhelyezkedést (itt is déli oldalról van szó) láthatunk. A pálos épületekhez egyező szintén itt is az a jellegzetesség, hogy a hegyi monostor nem kiugró hegyfokokon, hanem védett, takart dombnyúlványon, gerincek horpadásaiban áll. De egyezőség, hogy forrás mellett, létesített halastónál van az épület. Ez utóbbi vízmeder nyoma megvan, ugyanis középkori eredetű halastó a klastrompusztai romok közelében északnyugatra fekvő, ma Királyné tavának nevezett duzzasztott tó. A karakterek között e helyen is nyomon követhető, hogy a pálos templomok általában kicsinyek, kőből épültek, hosszú szentéllyel, többnyire sokszög záródással, ahol torony nincs a templomon és a monostor mindig a templom északi oldalán fekszik, ahogy Klastrompusztán is volt.

A Szent Kereszt monostort a többi pilisi monostorral együtt valószínűleg már 1526-ban felégette a török. A lassan pusztuló, omladozó romok 1570 táján még fenntartották a hely emlékét a „Szent-Kereszt puszta” elnevezésben. A maradványokat meghódította a természet, bokrok, fák, nőttek a középkori épületromok felett. Ezzel magyarázható, hogy a török kiűzése (Buda 1686-os felszabadítása) után az elpusztult monostoraikat kereső, a környéket nem ismerő, idegen származású pálos szerzetesek nem találták meg a Szent Kereszt monostor elrejtett maradványait. Helyette a jobban látható és könnyebben hozzáférhető, a Pilis-hegy keleti lábánál álló cisztercita apátság romjait vélték a Szent Kereszt monostor maradványainak. Így került az egykori cisztercita rom és környéke a pálosok birtokába a 18. században, és így alakult ki róla az újkori pálos eredet-hagyomány, mellette pedig a mai Pilisszentkereszt község, holott a valóban pálos eredetű rom a hegy túlsó oldalán rejtőzött. A 20. századra a hatalmas termetű, évszázados szilfák, kőrisek és tölgyek árnyékában csak néhol bukkant elő egy-egy kőfal részlet a földből, s csupán a hely „Klastrompuszta” elnevezése (az esztergomi káptalan majorsága) utalt az egykori monostorra a régészeti kutatások megindítása előtt.

A nemrég befejezett felújítási munkálatok finom eleganciával idézik meg az egykori pálos rend otthonának egyik ágát, a kolostor északi csücskének számító szárnyrészt.

Helytörténeti sorozatunk mostani fejezetében egy Esztergomhoz fizikailag és szellemi értelemben is közeli részről, a Klastrompusztán található pálos romokról írunk. A Kesztölchöz közeli dombságon lévő egykori épületeket több mint egy hónapja újították fel.