Pamätník Jána Sobieskeho v Štúrove

12.05.2017 - posledná úprava článku.

Obrázok používateľa Willant

Fotók: Németh László, Wikipédia 25. októbra 2008 spomínalo naše mesto slávnostným odhalením sochy Jána Sobieskeho na víťaznú bytku pri Parkane, ktorá bola pred 325 rokmi. Poďme načrieť do prameňov histórie čo sa vlastne vtedy odohralo.

Turkom sa v roku 1543 podarilo dobyť a obsadiť Vyšehrad a potom aj Ostrihom a parkanské pevnosti. Veliteľom osady Parkan sa stal janičiar Rustem paša, túto udalosť pripomína kamenná tabula v múre na brehu Dunaja na dnešnom mieste Erzsébet park pod bazilikou.

Za čias Turkov to boli ochranné hradby mesta. Zároveň obsadili aj mesto Kakath. Pre strategický význam tohto miesta Turci vybudovali západnejšie od zničeného Kakathu silné predmostie. V liste arcibiskupa Pavla Váradyho (1526-1549) sa píše o "novej pevnosti (castellum), ktorá má byť postavená oproti Ostrihomu". Ako asi pevnosť vyzerala sa môžeme dozvedieť zo zápiskov chýrneho osmanského cestovateľa Evliu Čelebiho (Evliya Çelebi, vlastným menom Mehmed Zilli ben Derviš Mehmed (* 1611 – † 1682) bol turecký cestovateľ a spisovateľ.) Spisovateľ nám píše: "Oproti Ostrihomského hradu na plochej lúke stojí hrad stvorcového pôdorysu so zemnými hrádzami, na troch stranách je obohnaný kanálmi a z východnej strany je rieka Dunaj."

Túto pevnosť nazvali Dsigerdelen parkan čo asi v preklade znamená pevnosť zarývajúca sa do pečene nepriateľa. od 16. storočia udržovali 200 člennú armádu, pre porovnanie v Ostrihome bolo okolo 1100 vojakov. Na tomto mieste vládli Turci až do roku 1683. Už počas neúspešného útoku na Viedeň 12. septembra 1683 pomáhali vojská poľského kráľa Jána Sobieskeho poraziť Turkov. Ich ďalším cieľom bolo oslobodenie Parkanu a Ostrihomu. Vojská sa utáborili neďaleko Parkanu 7. októbra 1683. Na obranu Ostrihomu bol privolaný Ostrihomský paša Kara Mustafa (Merzifonlu Kara Mustafa Paşa * 1634/1635 – † 25. December 1683) a 8000 vojakov. Útok sa začal o dva dni neskôr 9 októbra. turecká armáda dúfala v pomoc Kuruckého kráľa Imricha Thökölyho, ale on porušil dohodu vidiac jednoznačnú prevahu kresťanských vojsk. Vojsko pod vedením Karola Lotaringského porazila turecké vojská pri parkane a neskôr aj v Ostrihome. Týmto sa začala historická etapa oslobodenia Európy spod tureckého jarma. Fotografie slávnostného odhalenia a montáže sochy. Kara Musztafa (1634/35. – Nándorfehérvár, 1683. december 25.) török nagyvezír. Az ő ideje alatt indult meg a török kiűzése Magyarországról, s a háborúban miatta szenvedett hazája döntő vereséget, ami visszafordíthatatlan hanyatlás útjára terelte a birodalmat.

Fiatal kajmakámként Köprülü Ahmed nagyvezír mellett szolgált. Az 1660-as években részt vett az Égei-tengeren, a velenceiek ellen vívott harcokban, az ún. kandiai háborúban. 1672-ben a szultánnal és a nagyvezírrel vonult a lengyelek és az oroszok ellen indított háborúba, Ukrajnába. A lengyelekkel folytatott harcok végeztével Köprülü meghalt és ő lett az új nagyvezír, aki továbbra is fenntartotta Ukrajna meghódításának tervét. Miután az első török hadjárat kudarcba fulladt az ország oroszok uralta részében folytatódott a harc és az új nagyvezír személyesen állt a sereg élére. Elfoglalta Ukrajna jó részét, több győzelmet aratva az orosz-ukrán-kozák seregek felett, de erői veszteségei akkorák voltak, hogy inkább lemondott a területről. Ehelyett felelevenítette a szulejmáni-tervet, Bécs meghódítását. IV. Mehmed szultánt sikerült rávennie a kecsegtető lehetőséggel, mert úgy vélte, hogy I. Lipót császár azért törekszik a békére, mert gyenge. Alaposan túlbecsülte hazája erőforrásait, nem látta a belső problémákat, amelyeket elődje oly nehezen igyekezett megszüntetni, s értelmetlen módon abban bízott, hogy egy nagy győzelem kiküszöböli a hanyatlást kiváltó problémákat. Bár Köprülü is Bécs meghódítását tervezte, de új, jobb módszerekkel, most Musztafa egyből a császárváros falainak akart menni. Ebben a dicsőség és kincsvágy is hajtotta.

A források szerint óriási, 230 ezer fős sereget vont össze (valójában csak 130-150 ezret) és a franciák biztatásával 1683. június 7-én elindult Ausztria ellen. A Habsburgok ekkor szövetségben álltak Lengyelország-Litvániával, akivel megállapodtak abban, ha bármelyikük fővárosát török támadás érné, egymás segítségére sietnek. Musztafa ezt ellenben nem mérte fel, sem pedig azt, hogy Lipót mögött áll a Német-római Birodalom. A Bécs városát halálos gyűrűbe fogó sereget a német birodalmi és lengyel hadak, III. (Sobieski) János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezetésével a kahlenbergi csatában szétverték szeptember 12-én. A vereségért Musztafa selyemzsinórt kapott Nándorfehérváron. Kivégzése előtt állítólag szomorúan ennyit mondott, ha halálával a szultán elkerülheti a vereséget, önként vállalná.Egy francia író de Préchac egy olyan regényt írt róla, amelyben egy szelíd, gáláns férfit mutat be, aki szerelmes lett egy hercegnőbe és Bécs meghódításával akart méltó lenni kezére. De vereséget szenvedett és szerelmét máshoz adták férjül. Ján III. Sobieski (* 17. august 1629, Olesko – † 17. jún 1696, Wilanów) bol kráľom Poľska od roku 1674. Pochádzal z poľskej šľachtickej rodiny Sobieski. Vynikol vo vojnách proti Rusom a Švédom, ale najviac sa preslávil v poľsko-tureckých vojnách. Porazil turecko-tatárske vojská na území Ukrajiny a v roku 1683 pomohol Habsburgovcom vyslobodiť Viedeň z tureckého obliehania. Toto víťazstvo zbavilo strednú Európu tureckého nebezpečenstva a začalo postupný pád Osmanskej ríše. Po dlhotrvajúcej chorobe zomrel Ján III. Sobieski vo Wilanówe na srdcový záchvat. Jeho manželka Maria Kazimiera zomrela v roku 1716 v Blois vo Francúzsku. Obaja sú pochovaní vo Wawele pri Krakove. Po Jánovi III. Sobieskom na trón nastúpil August II. Silný zo saského rodu Wettinovcov. Thököly Imre Felső-Magyarország fejedelme Erdély fejedelme késmárki gróf Thököly Imre Uralkodása 1682–1685 felső-magyarországi fejedelem 1690-ben erdélyi fejedelem Született 1657. szeptember 25. Késmárk Elhunyt 1705. szeptember 13. İzmit Késmárki gróf Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. – İzmit, 1705. szeptember 13.) kuruc hadvezér, 1682–1685 között Felső-Magyarország, majd 1690-ben Erdély fejedelme.

Ifjúkora óta ellenséges érzelmeket táplált a Habsburg-házzal szemben, elsősorban a protestáns vallásgyakorlás és a rendi szabadságok megsértése miatt. Fiatalon, 23 évesen választották a kuruc hadak főgenerálisává. Törekedett a mozgalom Erdélytől való politikai függetlenítésére, ami 1682-ben sikerült török támogatással. Ugyanakkor egészen hatalma 1685-ös elvesztéséig nem szakított véglegesen Béccsel, számos alkalommal kezdeményezett béketárgyalásokat, felajánlotta a császárnak biztosítandó fegyveres támogatást a török kiűzésére, ám feltételeit az udvar rendre elutasította. Ezt követően tevékenysége fokozatosan kiszorult a Kárpát-medence területéről. 1690-ben a zernyesti csatában aratott győzelmével átmenetileg sikerült megszereznie az erdélyi fejedelmi címet, de végül a császári csapatok elől meghátrálni kényszerült. A karlócai békét követően élete végéig az Oszmán Birodalom területén élt száműzetésben. A kis-ázsiai İzmitben hunyt el 1705-ben. A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Z Wikipédie, slobodnej encyklopédie.

Kategórie článkov: